Széchenyi 2020
Magyar falu program
Szakony község
Mobil menü

Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület múltja több mint 100 évre tekint vissza. Az egyesület 1889-ben alakult meg, Alsó-Szakony, Felső-Szakony és Gyalóka községek közös szervezésében.

A múlt század elején még kezdetleges eszközökkel végezték az oltást: szétverték a tüzet, az égő zsupptetőt. Későbbiek során lovas tűzoltófecskendővel dolgoztak, melyet már történelmi emlékként őriz az egyesület. Az egyesület 1989. március 3-án ünnepelte 100 éves működésének az évfordulóját. Rendszeresen részt vesznek a járási tűzoltóversenyken, illetve a Répce Kupán, melyet a Répce mentén fekvő községek tűzoltó egyesületei rendeznek meg. Továbbá ott vannak az éves kistérségi vizes gyakorlatokon, melyek a Soproni Városi Tűzoltóság felügylete mellett zajlanak. Az említett versenyek és vizes gyakorlatok minden évben más községben kerülnek lebonyolításra. A szakonyi önkéntes tűzoltók a megméretettéseken eredményesen szerepelnek, szép számú oklevéllel, és kupával büszkélkedhetnek.
Az Egyesület jelenleg is aktívan, Szakonyban, valamint Gyalókán lát el tűzmegelőzési, árvízvédelmi, és természetvédelmi feladatokat. Emlékezetes tevékenységük volt 1998-ban: Szakony határában történt fenyves megmentése, amelyhez állami segítséget (Sopron Városi Tűzoltóság) is kellett kérni. 1999-ben bekövetkezett nagy viharban is szükség volt a beavatkozásra: villamos vezeték leszakadása okozott avartüzet, melyet sikeresen eloltottak. 2001-ben kitisztították a Répce folyóba torkolló kisebb medreket, mivel a nagy esőzés veszélyeztette a házakat és mezőgazdasági területeket.
Gyalókán két esetben is kellett szivattyúzniuk a vizet, mert a csapadék mennyiségét nem bírták elvezetni az árkok (2001, 2002). A leírt események is igazolják, hogy az önkéntes tűzoltók mindig bevetésre készen állnak.

"A tűzoltók másik nemes cselekedete az, hogy a temetőben négy olyan tűzoltósírt gondoznak, ahol már élő hozzátartozó nincs. Ide tartozik az első parancsnok sírja is, akinek a közelmúltban egy új kőkeresztet állítottak, és a nevét ráírták. Az igaz, hogy ez a sír egy régi temető jelenleg már nem gondozott részén van, de a sírt és a környékét a tűzoltók gondozottá tették." (Vörös Frigyes: Szakonyi krónika című könyvéből)

Széchenyi Terv Plusz pályázatok